Fotózás Budapesten!

5/5

Szabadtéri fotózás Budapesten és környékén.
Garanciát vállalok rá, hogy a természetben készülnek el rólad és szeretteidről a legszebb fényképek. A szabadban készült képeken a mosoly sokkal őszintébb, a képeknek van egyfajta dinamikája ami magával ragadó. A gyerekek felszabadultabbak, a párok pedig könnyebben elengedi magukat. 

Kedvenc Budapesti szabadtéri fotós helyszínek:

Itt összegyűjtöttem neked az én kedvenc helyszíneimet ahol szuper szabadtéri fotókat készíthetünk. @miskolci_foto

Sokszor az egyik legnagyobb kérdés a fotózásnál, hogy mégis hol készítsük a képeket. Legyen szó a jegyesfotózásról vagy akár az esküvői kreatív fotókról. Mivel a legtöbb pár alapból is szégyellős, így jobban szeretik a nem túl nyüzsgő a helyszíneket. De lássuk be, a legszebb és legnevesebb budapesti terek, parkok stb. mindig tömve vannak vagy turistákkal vagy a szabadba vágyó emberekkel, viszont így is megtalálhatóak azok a helyek ahol különleges képeket készíthetünk.

A New York-palota Budapest fénykorának egyik utolsó maradványa. Amikor a benne található kávézó épült, csak a környéken több mint 500 kávézó működött, mind közül pedig a New York Kávéház volt a legszebb eklektikus stílusával.

Kültéri fotózás

Budapesten

45,000 Ft
10 db feldolgozott fotó
Legjobb felbontásban!
~1,5 óra fotózás
8 napon belül elkészült képek
Átadás: Google Fotón
Instagram megosztás
+19,000 Ft
20 db feldolgozott fotó
Összes nyers képek átadás (RAW)
+1 óra fotózás
Pár napon belül elkészítjük
Átadás: Google Fotón

Műtermi fotózás

Budapesten

55,000 Ft
10 db feldolgozott fotó
Összes nyers képek átadás (RAW)
1 óra fotózás Studióban
8 napon belül elkészült képek
Átadás: Google Fotón
+15,000 Ft
20 db feldolgozott fotó
+1 óra fotózás Studióban
Pár napon belül elkészítjük
Átadás: Google Fotón

Foglald le a FotózásOD!

Referencia

Miskolci Fotó
5.0
Based on 31 reviews
powered by Google
Dóra Kormos
Dóra Kormos
19:47 02 Dec 22
He is very kind and helpful, both the photography and the post-production are impeccable.
Dóra Kormos
Dóra Kormos
19:47 02 Dec 22
Nagyon kedves, segítőkész, mind a fotózás, mind pedig az utómunka kifogástalan.
Tamás Perger
Tamás Perger
15:18 20 Nov 22
Professional work, friendly environment, correct execution, exemplary attitude! I recommend it to everyone who wants a... quality end result! Thanks again!read more
Tamás Perger
Tamás Perger
15:18 20 Nov 22
Profi munka, barátságos környezet, korrekt kivitelezés, példás hozzáállás! Ajánlom mindenkinek aki minőségi... végeredményt szeretne! Köszi mégegyszer!read more
János Herbák (Johnny)
János Herbák (Johnny)
19:23 18 Nov 22
Pár napja szabadtéri fotózáson vettem részt, most először, és a végeredmény kiváló👍Már várom a... következőt!Előd, köszönöm a munkádat nagyon korrekt vagy.read more
János Herbák (Johnny)
János Herbák (Johnny)
19:23 18 Nov 22
A few days ago, I took part in outdoor photography, for the first time, and the end result is excellent👍I'm... looking forward to the next one!First, thank you for your work, you are very correct.read more
Foto Miskolci
Foto Miskolci
12:11 01 Nov 22
Professzionális szabadtéri fotózás és Modell Fotózás Miskolcon a belvárosában. Stúdió- és műtermi, Reklám lifestyle... divat és portré fotózás és üzleti portré. A kép minőségét és a végeredményt bízd csak a MiskolciFotóra, örömmel fogod majd később nézegetni a képeket, mosoly fog ülni az arcodon, mert a legszebb pillanataidban lettél lencse végre kapva.Egy képet ki lehet olvasni, pont úgy, mint egy könyvet. Minden nő és férfi életében vannak olyan időszakok, amikor profi fotókat szeretne magáról csináltatni.read more
Foto Miskolci
Foto Miskolci
12:11 01 Nov 22
Professional outdoor photography and Model Photography in the city center of Miskolc. Studio and workshop, Advertising... lifestyle fashion and portrait photography and business portraiture. Entrust the quality of the image and the final result to MiskolciFoto, you will be happy to look at the images later, a smile will be on your face, because you finally got a lens in your most beautiful moments.A picture can be read, just like a book. There are times in every woman's and man's life when they want to have professional photos taken of themselves.read more
József Kiss
József Kiss
18:59 26 Oct 22
The pictures turned out very well, thank you very much
József Kiss
József Kiss
18:59 26 Oct 22
Nagyon jók lettek a képek köszönjük szépen
Fanni Varga
Fanni Varga
14:58 13 Oct 22
Páros fotózáson vettünk részt, nagyon jó hangulatban telt, s nagyon hamar, gyönyörű képeket kaptunk🥰😊
Fanni Varga
Fanni Varga
14:58 13 Oct 22
We took part in a couple's photo shoot, it was a very good atmosphere, and we got beautiful pictures very quickly
Szandi Polgár
Szandi Polgár
11:56 04 Aug 22
Jó hangulat fotózás közben, és csodás végeredmény 💯
Szandi Polgár
Szandi Polgár
11:56 04 Aug 22
Good atmosphere during photography and a wonderful end result 💯
Loren Zs
Loren Zs
12:35 22 Jul 22
Kiváló, precíz munka és extrém gyorsaság 💯💯💯
Loren Zs
Loren Zs
12:35 22 Jul 22
Excellent, precise work and extreme speed 💯💯💯
Ignacz Bettina
Ignacz Bettina
18:30 12 Sep 21
Köszönöm szépen a profi munkát a fitnesz képek elkészítéséhez. A végeredménnyel teljes mértékben megvagyok elégedve.
Ignacz Bettina
Ignacz Bettina
18:30 12 Sep 21
Thank you so much for your professional work in taking fitness pictures. I am completely satisfied with the end result.
Viktória Kitanov
Viktória Kitanov
11:07 17 Jul 21
Kedves Előd! Köszönöm szépen a munkádat, én is és a barátnőm is, meg vagyunk elégedve teljes mértékben! Brutál jó képek... sikerültek és maga a program a fotózás, hogy résztvehettünk, jó szórakozás volt. Köszönöm mégy egyszer én is és a barátnőm is ezt a fantasztikus idő töltést és a képeket!read more
Viktória Kitanov
Viktória Kitanov
11:07 17 Jul 21
Dear Predecessor! Thank you very much for your work, both me and my girlfriend are completely satisfied! We managed to... get really good pictures and the photography program itself, so we could participate, it was good fun. Thank you once again, both me and my girlfriend for this fantastic time and the pictures!read more
Dorina Berényi
Dorina Berényi
16:15 05 Jan 21
Nagyon megvagyok elégedve a végeredménnyel. Sokkal többet kaptam mint vártam. 🥰
Dorina Berényi
Dorina Berényi
16:15 05 Jan 21
I am very pleased with the end result. I got a lot more than I expected. 🥰
Vestax Vestax
Vestax Vestax
15:33 03 Jan 21
Felejthetetlen élmény marad számomra! Köszönöm!
Vestax Vestax
Vestax Vestax
15:33 03 Jan 21
It will remain an unforgettable experience for me! Thanks!
anita Kovácsné Balogh
anita Kovácsné Balogh
19:07 06 Dec 20
Első fotózásom volt, de igazán jól éreztem magam. Az elején még feszültebb voltam, de sokat jelent ha nem egyedül megy... az ember hanem egy baráttal, így hamarabb feloldódik. Nagyon szép emlék marad mindig, nem csak a fotók hanem az élmény. Köszönöm neked Előd 😊read more
anita Kovácsné Balogh
anita Kovácsné Balogh
19:07 06 Dec 20
I had my first photo shoot, but I had a really good time. I was even more tense at first, but it means a lot if you... don’t go alone but with a friend, so it dissolves sooner. It always remains a very beautiful memory, not just the photos but the experience. Thank you Predecessor 😊read more
Next Reviews
js_loader

FOTÓZÁS!

Budapest Belvárosában

Közel hozzád, jól felszerelt Studiónkban várjuk modelljeinket, Budapest belvárosában.
Amely könnyen megközelíthető bármely Budapesti számára.